Az Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának

Az ujgur testvéreink  eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok törzsszövetségének.

Négyezer éves történelmük, szépséggel és titkokkal teli kultúrájuk van – ők az ujgurok. Távoli földön, Belső-Ázsiában élnek, de a magyarokat rokonaiknak tartják. Bármennyire is furcsa, sokkal többet tudnak rólunk, mint ahogy azt gondolnánk.
A tízmilliós ujgur kisebbség Kína nyugati részén , a hivatalos nevén Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban él. Az ujgurok egymás között hazájukat csak Ujgurisztánnak illetve Kelet-Turkesztánnak hívják, vagy épp mindkettőnek. A húszmilliós Hszincsiang Kína egyik legnagyobb tartománya. Területén, amely 16 –szor nagyobb Magyarországnál, 13 etnikum él. Legnagyobb lékszámban az ujgurok. Az ötven éve tartó erőszakos kínai betelepítések miatt már arányuk 50 százalék alá csökkent. A türk nyelvcsaládhoz tartozó ujgurok a történelem során figyelemre méltó kulturális kincset halmoztak fel, amely a 19. században a térségbe érkező kutatókat és felfedezőket is bámulatba ejtette.

Az ujgurok egyik ága korábbi birodalmuk szétbomlása után 840-ben Kelet-Turkesztánban telepedtek le, ez a terület a híres Selyemút révén már az ókorban is fontos kereskedelmi csomópont volt. Az ujgurok több vallást is gyakoroltak. Eleinte buddhisták voltak, ezt igazolják a máig fennmaradt buddhista templomok és kolostorok. A 10 században főleg török hatásra felvették az iszlám hitet. Kínai források szerint az ujgurok már ebben az időszakban is híres gyógyítók voltak, az akupunktúrát is ők fedezték fel. Jártasak voltak az építészetben a művészetekben és a zenében. Magas szintű volt írásbeliségük Még a legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Az ujgurok már évszázadokkal Gutenberg előtt ismerték a könyvnyomtatást.A nomád népek közül egyedül a magyarokat tekintik rokonaiknak. Az ujgurok eredetileg Mongóliában éltek, elődeik tagjai lehettek a hunok által ismert. törzsszövetségnek. Ezt a helyiek is igazolják, az ujgur falu lakói egymás után sorolják az általunk is ismert szavakat.

Kelet-Turkesztán több mint ezer éven át szabad állam volt. Hol Kína oldalán, hol ellenségeként, de véres csaták árán sikerült megőriznie függetlenségét. 1876-ban a kínai császári seregek elfoglalták területüket. Ujgur források szerint a kínaiak a betörés során egymillió őslakost mészároltak le. Az ujgurok azonban nem adták meg olyan könnyen magukat. 1884 óta, amikor hivatalosan is a Hszincsiang tartomány részévé váltak, 65 éven át 42-szer szerveztek fegyveres felkelést a kínai császári megszállók ellen. Kétszer is kivívták önállóságukat. 1933-ban létrehozták a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, és 1944-ben kihirdették a Második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi 3, az utóbbi öt évig állt fenn.
1949-ben a Kínába tartó ujgur vezetők repülőgépe lezuhant. Ezzel az addig független állam szabad prédává vált. A kommunista Kína végleg bekebelezte az országot . Hszincsiang autonómiát kapott. Ez azonban csak papíron létezik. A kínai han nemzetséghez tartozó betelepülők különböző kiváltságokat élveznek. Az ujgurok anyanyelvi iskolákat, szabad vallásgyakorlást követelnek. Tiltakoznak a területükön végrehajtott kínai atomkísérletek ellen. És továbbra sem adják fel függetlenségi törekvéseiket. Erre azonban vajmi kevés az esély, hiszen Peking soha nem mondana le egy olyan régióról, amelynek földje 122- féle ásványkincset- köztük olajat, gázt, szenet és aranyat rejt.


Az ujgur testvéreink  (“fehér emberek hosszú, világos hajjal” – ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), akik a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek. Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső  Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó – és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó – Selyemút feletti totális ellenőrzés okán. A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az “új határvidék”) már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik – persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak “fehér hunoknak” nevezték) nagyon nem értenek egyet.
Ujgur testvéreinket, a kínai vezetés teljesen be akarja olvasztani Kínába! A fővárosban 2.5 millió lakos közül 90% kínai betelepített és naponta hoznak be több tízezer kínait. Kína az idők folyamán folyamatosan kifosztja Uyghur régió ásványi kincsekben gazdag területeit. Példaképen, az elmúlt pár évben több mint 5,000 tonna aranyat vitt el Kína. 1949 óta 8 millió ujgurt lőttek agyon, a fiatal ujgur lányokat kínai kuplerájokba hurcolják. A törvény csak egy gyermeket enged vállalni a házaspároknak, és a második gyereket abortusszal elveszik az anyától, ha nem járul hozzá, akkor 6 évig tartó büntetést szabnak ki rá! A tibetiek is hunoknak tartják magukat, így a dalai lámához is ekképpen kellene viszonyulni! Belső Mongóliát is elrabolták a kínaiak, ahol 6 millió mongol él és a kis Mongóliában csak 2.5 millió ember! Belső  mongoli és az ujgurok határánál él egy nép, amely székelynek hívja magát és körülbelül 200.000 ezren élnek itt!

A székely és ujgur zászló hasonlósága szembetűnő, így van alapja annak, amit állítanak!
Magyar-ujgur nyelvben 4000 szópárhuzam fedezhető fel, csak néhányat említve:
Csárdás=egymást kísérő
Kolbász=kézzel tömni
Szemüveg=közeleg
Kocsi=kos
Rák=rák
Pest= az MTA szerint szláv eredet pets sütő – síkság ujgurban
Buda= megvilágosult – Buddha

Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, “Nagy és Kis Bukária” akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt. Nevezetesen: “Nagy-Bukária” tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. “Kis Bukária” viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja.
Csoma kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is.

“Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.” – írja.

Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa. Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ. A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt. Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet. Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak. De õ volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse.

Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé. Személyes véleményem szerint ebben – nagy valószínűséggel – az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát. Abban a korban – és ezt bizton állíthatom – egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve. Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal? Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:

Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi fõiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, azt állítja: “Az ujgur nép õslakos Ázsiában, eredetükről az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, “10 ujgur” és “9 ujgur”. Tőlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élõ népcsoport a “9 ujgur” népe, míg a “10 ujgur”, az onogurok Európába vándoroltak, s ők a magyarok õsei – tartja a máig is élő legenda. Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élő magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.”

Ujgurisztán egy megszállt ország
Ujgurisztán az ujgurok otthona volt legkevesebb 2000 éven át, amely idõ alatt kisebb megszakításokkal szabad és független ország volt, szemben a kínaiak állításával, mely szerint Ujgurisztán ősi, elválaszthatatlan kínai föld.

A történelmi tények világosan bizonyítják, hogy Kína ezen állítása történelem hamisításon alapszik, annak a reményében, hogy az elnyomás és az asszimiláció eredményeit idővel legitimálhatja a világ szemében.

A kínai inváziók sora Kr. e. 104-ben kezdődött, és azóta Ujgurisztánt többször foglalták el kínai csapatok, ám ezek a megszállások soha sem voltak hosszú életűek. A következőkben néhány történelmi adalék a kínai megszállásokról:

1. A Wu ti korban, Li Kuang tábornok Kr. e. 104-ben elfoglalta Ujgurisztánt, de Ujgurisztán népe visszaszerezte függetlenségét Kr. e. 86-ban, a kínai katonák legyőzésével.

2. A Hsuan Ti korban, Chang Chi tábornok megtámadta és elfoglalta Ujgurisztánt Kr. e. 59-ben. Azonban Kr. e. 10-ben az ujgur kánok legyőzték a kínai seregeket és visszanyerték szabadságukat.

3. A Ming Ti kor Második Kán Dinasztiája idején Pan Chao tábornok belháborút indított Ujgurisztán megtámadásával, Kr.u. 73-ban. Ez a háború mintegy 28 éven át tartott. Kr. u. 102-ben Pan Chao visszatért Kínába, majd egy évre rá fiának Pan Yungnak menekülnie kellett az õt legyőző ujgur kánok elől. Ekkor Ujgurisztán újból visszanyerte biztonságát és függetlenségét.

4. A Topa(Wei) korban, Ujgurisztán adót volt köteles fizetni Kínának, 448-tól 460-ig.

5. 657-ben a Tang dinasztiabeli Kau Tsung elfoglalta Ujgurisztánt, de 669-ben a Gök Türk kánok kiűzték a kínaiakat Ujgurisztánból.

6. 747-ben Kau Tsung a koreai Kao Sien-chi tábornokot nevezte ki a kínai seregek parancsnokává és megbízta az egymással hadakozó ujgur kánok egy csoportjának támogatásával. Ez a tábornok  kihasználva az ujgurok megosztottságát, rendkívül agyafúrt és kegyetlen módon állította szembe egymással az ujgurokat, és így sikerült Ujgurisztánt kínai alávetettségbe taszítania. Azonban az ujgurok 751-ben arab segítséggel megsemmisítették Kao Sien-chi erőit és így elnyerték függetlenségüket.

Kr. e. 104 és Kr. u. 751 között hat kínai hadjárat indult Ujgurisztán ellen. Ezalatt a 855 év alatt, a kínaiak mindössze 157 évig uralták Ujgurisztánt, és mint ahogy a hadjáratok gyakorisága mutatja, ez az uralom mindvégig csak részleges és időleges maradt. A fennmaradó 698 évben Ujgurisztán szabad és független ország volt.

Abban idõszakban(Kr. e. 104-Kr. u. 751) általánosságban baráti volt viszony és kereskedelmi kapcsolatok létesültek Ujgurisztán és Kína között. Az újabb keletű kínai történelmi könyvek és politikai szándék ezeket a kapcsolatokat hátsó szándékoktól öveztetve úgy igyekszik beállítani, mint Ujgurisztán Kínának való alávetettségének bizonyítékát, hogy így legitimálják Ujgurisztán iránti igényüket.

Miután az arab, türk és tibeti erők kiűzték a kínai megszállókat 751-ben, mintegy 1000 esztendő telt el a kínai mandzsu uralkodók hódításáig. Ez alatt a hosszú időszak alatt nem Kína volt az egyetlen fontos diplomáciai tényező Ujgurisztán számára. Az ujgurok önkéntesen a Mongol Birodalomhoz, ahol 207 éven keresztül megtartották függetlenségüket és fontos szerepet játszottak annak kulturális és politikai életében. A fennmaradó 800 éven keresztül Ujgurisztán teljesen független volt, a jólét és fejlődés saját útját járta.

A mandzsu hódítók mintegy egy millió polgári lakos élete árán 1876-ban elfoglalták Ujgurisztánt és formálisan is betagolták a Mandzsu birodalomba, Xingjiang (vagy Sinkiang, amelynek jelentése “új tartomány”) Tartomány néven. Ezen időtől fogva Ujgurisztán folyamatosan katonai közigazgatás alatt állt. 1949-ig 42 fegyveres felkelés tört ki (átlagosan négyévente) a mandzsu uralom ellen, a függetlenség visszaszerzéséért.

1933-ban az ujgurok Ujgurisztán déli részén megalakították a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, majd Ujgurisztán egészén a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az előbbi államalakulat 3 évig, míg az utóbbi 5 évig állt fenn.
A kommunista Kína 1949-ben foglalta el Ujgurisztánt, és 1955-ben változtatta XUAR-ra a nevét. A kommunista Kína, azóta gyarmatosító uralmat valósít meg Ujgurisztánban. Az ujgurok leírhatatlan szenvedéseket kellet kiálljanak az embertelen idegen elnyomó uralom alatt. Dacára a szenvedéseknek és a kulturális genocídiumnak az ujgurok lelkét nem sikerült megtörni. A hozzáférhetõ kínai források szerint, az ujgurok 1954 óta, a kockázatok és veszélyek ellenére tüntetéseket és felvonulásokat szerveznek, földalatti mozgalmakat alakítanak, hogy kivívják jogegyenlőségüket vagy akár függetlenségüket, harcuk mely csúcspontját 1996-ban érte el, soha sem szûnt meg.

Az ujgurok építette Ming Oy vagy az Ezer Buddha Temploma még megtekinthetők Kucha, Turfán és Dunhuang városaiban, ahol a kanchou ujgurok éltek.

Kucha városában több mint 50 buddhista templom, könyvtár és a szegényeket istápoló népjóléti intézmény volt. Hotan városában 14 nagy templom és számos kisebb kolostor állt. Az ujgurisztáni ujgurok 934-benv vették fel az iszlámot, a Karahanida Satuk Bughra Kán uralkodása alatt. Azóta az iszlám az ujgurok egyetlen vallása, mind a mai napig.

Az ujgur hatalom, tekintély és kultúra a történelem hosszú folyamán át virágzott és több mint 1000 éven át uralta Közép-Ázsiát majd meredek hanyatlásba kezdett a mandzsu invázió után, majd a nacionalista de különösképp a kommunista Kína uralma alatt.

 forrás: Link nyomán

Tárihi Üngürüsz. Őstörténetünk titkai

A magyarok őstörténetének talán legfontosabb forrását a 19. század közepén az isztambuli bazárban találta meg Vámbéry Ármin, de az Akadémia az 1980-as évekig titkosította a rendkívüli kódexet.
Százhúsz évig hevert az Akadémia polcain a magyar ősgeszta kézirata, amelyet Vámbéry Ármin fedezett fel az Isztambuli bazárban.
A magyar régmúltról szóló, egyik felbecsülhetetlen értékű krónikánk, a „Tárihi Üngürüsz” az ősmondáktól a mohácsi vészig mutatja be Magyarország történetét. Több neves kutató úgy véli, hogy ez az eredeti ősgeszta.

(A Tarih-i Üngürüsz letölthető: innen)

A honfoglalás a Képes Krónikából

A magyarság évezredeken átívelő emlékezését, szellemi küzdelmének állomásait is visszatükrözi egy jól megfogható rendszerben, számos jelentéssíkon keresztül a Tárihi Üngürüsz, amelynek részletei még középkori krónikáinkban sem olvashatók. Más nemzetek itt, Európában – franciák, angolok, németek – igencsak megbecsülik középkori vagy még korábbi időkre visszavezető írott forrásaikat, féltve őrzik, ápolják hagyományaikat. Régészeti ásatásaikat krónikáik és mondáik útmutatásai alapján végzik, majd jelentős összegekért mutogatják külföldieknek a feltárt leleteket. Mítoszaikból irodalmi művek születnek, dicsőítő filmek készülnek, amelyek aztán világszerte ismertségre és rajongótáborra tesznek szert. Kevesen tudják azonban, hogy ezek a mítoszok ezer szállal a mi ősmúltunkban gyökereznek, abból sarjadnak… Mi pedig mit teszünk? Mostohán bánunk ősi szellemi örökségünkkel, hagyjuk azt átírni, meghamisítani, idegenek kezén elkallódni, kigúnyolni.
Egy kézirat viszontagságai
Mutatja ezt az ősgeszta sorsa is. A páratlan kézirat évszázadokon át „bujdosott”, fél évezredig porosodott a magyar királyi könyvtár titkos részlegében, majd a magyar koronázóváros, Székesfehérvár 1543. évi elfoglalása után Isztambulba került, a szultáni irattárba. Neves Kelet-kutatónk, Vámbéry Ármin egy példányára rátalált az isztambuli bazár forgatagában, megvásárolta a kódexet, hazahozta és 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. Ma is az intézmény zárt részlegén vagy pincéjében heverne – ma jelzete Török F. 57. sz. –, ha a hetvenes évek elején nem akadnak olyan kiváló magyarok, mint Mindszenty hercegprímás titkára, dr. Zakar András, a felvidéki Geönczeöl Gyula, dr. Sárkány Kálmán, Kolozsvári Grandpierre Endre, illetve Blaskovics József professzor, akik az Aczél-éra idején a pereskedést, letartóztatást, zaklatást, szellemi perifériá­ra szorítást is felvállalva önzetlenül mindent megtettek azért, hogy a kézirat az 1980-as évek elejére kikerüljön a tudatosan köré vert szellemi karanténból és közkinccsé válhasson.
Évszázados hagyománya van az ősgeszta elhallgattatásának, és ennek oka tartalmában keresendő. Magyar nyelven íródott, valószínűleg már a X. században lefordították latinra, és elhelyezték a királyi könyvtár titkos részlegében. Buda eleste után két évvel I. Szulejmán Székesfehérvárt prédálta, és a Korán előírásához tartva magát elrendelte a „hitetlenek” iratainak megsemmisítését. A királyi könyvtár jelentős része a tűz martaléka lett, de a krónika megmenekült Mahmúd Terdzsümánnak (1510–1575), a szultán bécsi születésű tolmácsának, tudósának köszönhetően, aki a latin nyelvű kéziratot lefordította ótörökre.
316 esztendőre ismét nyoma veszett, míg Vámbéry törökországi útjáról hazahozta és az Akadémiának adta a 210 lapos, ún. szülüsz írástípussal írt kódexet. Egy évvel később, 1861-ben Budenz József egyéni és politikai motivációtól fűtötten letiltotta, zároltatta a művet. 110 évvel később megint felbukkant, nem kis bosszúságára a kommunista hatalomnak.
„1971 nyarán dr. Zakar András bizalmasan közölte velem, hogy tudomására jutott egy feldolgozatlan, ősi irat holléte. Csak azt nem tudta, hogy az Akadémiánál, illetve az Isztambulban őrzött kézirat azonos-e. Az Akadémia bennfentesei Isztambulban elintézték, hogy ottani barátaik zárolják az anyagot” – olvashatjuk az amerikai kiadást (1988) keresztülvivő Geönczeöl Gyula visszaemlékezésében.
Az Akadémián nem tudták eldönteni – mivel az ótörök kéziratot nem voltak képesek megfejteni –, hogy a pesti és az isztambuli forrás egyezik-e.Ugyanakkor rettegtek tőle, hogy egy ilyen ősi és fontos történeti dokumentum a magyar nép kezébe kerülhet.

Zakar nem akarta – érthető, a Mindszenty-per vádlottjaként már hét évet sínylődött a rendszer börtönében –, hogy neve az MTA-n felbukkanjon, hátráltatva ezzel az ügyet, így felkérte ismerősét, dr. Sárkány Kálmánt, kérjen filmmásolatot az Akadémia Keleti Gyűjteményében elfekvő kéziratról. Szerencsés módon a terv sikerült, Sárkány megkapta a kó­piát, amely rövid időn belül szakavatott kézbe került. Nevezetesen Blaskovics Józsefhez, a prágai Károly Egyetem nemzetközi hírű turkológusprofesszorához. Blaskovics a rendkívül nehéz szöveget gyönyörű magyar nyelvbe illesztette, amely párosulva a török nép színes, keleties kifejező világával eredeti környezetben tudta megszólaltatni a mű ősi regéit, történeteit.
„Amikor Pesten kiderült, hogy kezünkben a szöveg, a Magyar Nemzet cikke nyomán, kitört az idegesség az Akadémián. Azonban Illyés Gyula mellénk állott, s vele az Írószövetség tekintélye, és az írók javarésze is. Hiá­ba fenyegette az Akadémia levélben dr. Blaskovicsot, dr. Sárkányt, a filmet nem adtuk vissza, ellenben másolatokat készítettünk róla (…) Józsi bácsi (Prágában – a szerző) a támadások következtében időnként el volt keseredve, de szerencsére elkészült a kézirat teljes magyar fordítása. Közben kiérkeztem Clevelandba és a Szittyakürtben egy rövid közleményben tudattam, hogy a teljes kézirat nálam van” – ismét az események részesét, Geönczeölt idézzük.
Erre válaszként a párt utasítására a Magvető korlátozott példányszámban, de nem a fordító Blaskovics hitelességének megfelelően, torzításokkal 1982-ben megjelentette a Tárihi Üngürüszt, a Magyarok Története címmel. 1982 tavaszán az 500 példányban kinyomtatott mű a könyvnapon órák leforgása alatt kelt el… 1986-ban Léván a Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség adta ki, majd két évvel később Geönczeöl Gyula szerkesztésében is megjelent Clevelandben. Ma már a Püski Kiadó jóvoltából és az interneten is elérhető szélesebb körben, ugyanakkor a mű részletes kritikai és nyelvtudományi feldolgozása mind a mai napig nem készült el.

Mi történt a honfoglalás előtt?
Mi volt az ősgeszta évezredes elhallgatásának oka? Mi a jelentősége?
Mélyrétegekben mutatja be a magyarság történetét, új lehetőséget nyitva a magyar identitás megőrzésének szempontjából kulcsfontosságú eredetkutatás előtt. (Például a krónika azon részlete, amely szerint a honfoglaló magyarok olyan népeket találtak Pannóniában, amelyek saját nyelvüket beszélték, ösztönözte László Gyulát kettőshonfoglalás-elméletének kidolgozására.) Megtudhatjuk belőle, mi volt régi fővárosunk neve, kik voltak a királyaink, mikor, kik ellen harcoltak és háborúskodtak, mennyi ideig uralkodtak, s hogyan töltötték mindennapjaikat. Vannak kutatók, akik mélyrehatóbb összefüggéseket tárnak fel a geszta alapján, és például többszöri honvisszafoglalásokról beszélnek. Lássunk most egy-két figyelemre méltó részletet a Tárihi Üngürüszből:
Hunort és Magort Nemródtól (Nimródtól) és feleségétől, Ankiszától származtatja:
„A régi időkben a Madzsar törzs nemzetsége Nemród gyermekeitől származott. Nemródnak volt egy Ankisza nevű felesége, s ettől a feleségétől két fia született. Az egyiket Magornak, a másikat Hunornak hívták. Ők voltak Nemród első fiai, és állandóan atyjuk palotájában tartózkodtak.” (Egyes kutatók úgy vélik, és én is egyetértek ezzel a nézettel, hogy Hunor, illetve az Üngürüsz–Hüngürüsz elnevezés itt a népet fedi, míg Magor neve a magyar vallásra utal.)
A magyarok (hunok) jelenlétét a Kárpát-medencében évszázadokkal korábbra teszi a krónika, mint az ma ismert és elfogadott. A nemzedékekkel Attila előtt Pannóniába költöző hun néprész azonos nyelvű népet talált a térségben: „Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön (azaz Hunor népének a nyelvén) beszélnek az ottani népek. (…) Hunor népe békés megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált és az ország különféle helyein letelepedett.”
A geszta azt állítja, a székelyek egyértelműen hunok, és Erdélyben éltek:
Attila halála után testvérháború tört ki az örökségért, a hun birodalom birtoklásáért. „Mivelhogy Kaba (Csaba) vereséget szenvedett és elmenekült, Pannonija tartománya a Nimcse-pártiaké lett. Vincse Laos megérkezése okozta Kaba vereségét, ezért őt találták méltónak a trónra, és a trónra ültették. De a trón és a korona Aladorinuszt (Aladár) illette volna, ezért őt (kárpótlásul) Erdel (Erdély) tartománya bánjává nevezték ki. Abban időben az ő népét Szikulinak hívták.”
Árpád Csabán keresztül Attila leszármazottja. Csaba visszaköltözik a hunok eredeti országába, Szidijja (Szittya) tartományába, leszármazottai ott élnek. „Kaba nemzetségéből abban a tartományban volt hét bégzáde, akiket abban az időben kapudánoknak (kapitányoknak) neveztek. Ezeknek volt egy vezérük, aki Kabának egyenes leszármazottja volt, Árpádnak hívták.”
A magyarok kazár alattvalóként indulnak Pannóniába. Kiköltözésük oka: a visszatérő Kaba népe megsokasodott és túl nagy szerepet kapott Szidijjában, ez pedig ellentétet szült a népen belül.
„Azután Szidijja uralkodója dívánt (tanácsot) tartott, s ezen Árpádot tették meg az összegyűlt hat kapudán és a vitéz hadsereg fővezérének. Az­után Szidijja uralkodójától engedélyt kaptak, és egy nap boldog órájában, Atilusz (Attila) király halála után háromszáz év elmúltával, Iszá őkegyességének hétszáznegyvenötödik esztendejében Szidijja padisahjától elbúcsúztak, s onnan a csapatonként elindultak.”
Kétféle kép verseng egymással
Történelemkönyveink ma úgy tanítanak a múltunkról, mintha nem lenne olyan őstörténetünk, amelyre méltán büszkék lehetnénk. Mintha primitív nomád hordáktól származnánk, másokat leigázó, megsarcoló, kegyetlenségünkről és istentagadásunkról híres nép lennénk, amelynek állandóan szégyenkeznie kellene.
A Nyugat saját önös érdekből évezredek óta ezt a képet vetíti ránk.
Ammianus Marcellinus római történetíró, aki csak hírből ismerte a hunokat, ezt írta: „A hunok népe, amelyről a régi forrásokból csak keveset tudunk, a Meotis mocsarain túl lakik és elképzelhetetlenül vad. Mindnyájan tagbaszakadt, erős testalkatú emberek, vastagnyakúak és félelmetesen borzalmasak úgy, hogy kétlábú állatoknak lehetne őket mondani… oly bárdolatlanok, hogy sem tűzre, sem ízletes ételekre nincs szükségük, hanem vadnövények gyökereivel és mindenféle állat félig nyers húsával táplálkoznak és azt lovuk hátán a combjuk alatt kissé megmelegítik… ruháik vászonból és mezei egerek bőréből készülnek, és csak akkor váltják le, ha rongyokban szakad le róluk…”

A tárihi Üngürüsz II. fóliáján ezzel szemben ez olvasható: „a Hunok népéből 10 ezer ember gyűlt össze és a nem rendkívüli teremtményekből is 280 ezer férfi gyülekezett össze…”
„Vagyis ezen a »csodálatos hadseregen« belül volt egy mag: vezető, kultúrahordozó réteg, melynek volt egy meghatározó ideológiája, szelleme, programja...” – állítja Geönczeöl.
Kozsdi Tamás kutató azt feltételezi, hogy ez a tízezer „rendkívüli teremtmény” lehetett az a Priszkosz rétor – bizánci követként járt Atilla udvarában – által is említett királyi szkíta, aki a hunok legnemesebb fajtájához tartozott. S hogy miért voltak rendkívüliek? Mert örökösei voltak, birtokosai valaminek, az ősi tudásnak, mágikus képességeknek, amellyel világbirodalmat lehetett irányítani…
Nem vitás, óriási különbségek vannak a magyar őstörténetre vonatko­zóan a hivatalos és az ún. alternatív álláspont között, amely a hagyományokat valóságként és nem mesékként, lekicsinylően kezeli. Az elmúlt évtizedekben indult virágzásnak az őstörténet-kutatás, eredményei rendkívüli, dicső eseményekről, több ezer éves gyökerekről számolnak be, s ebben a folyamatban nem kis szerepe volt az ősgeszta felfedezésének is.

Csurka Dóra - magyarhirlap.hu nyomán

Óriási a nyomor Magyarországon, közel négymillióan élnek a létminimum alatt.

Sokkoló becslést tett közzé Ferge Zsuzsa szociológus egy nemrég megjelent írásában. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének felkérésére írt cikkben a szociológus azt írja: közel négymillióan élnek a létminimum alatt.

 Ételosztás a szegényeknek

Ez első hallásra sokkolónak tűnik, de a szakembereket nem érhette meglepetésként: utolsó létminimum-számítását 2010-ben tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal, s a számított értékek alapján a lakosság 37 százaléka, azaz 3,7 millió ember él létminimum alatt. (Ez egy főre vetítve 2010-ben átlagosan 64 ezer forint volt.)

A szociológus szerint a létminimum alatt élők száma az elmúlt másfél év szegényedési tendenciái alapján 2012-ben már elérheti a négymilliót. Ferge Zsuzsa rámutat: a létminimum alatt a 2000-es évek elején hárommillióan, az évtized közepén pedig már 3,2 millióan éltek. Vagyis az elmúlt néhány évben hétszázezer emberrel bővült a relatív nélkülözők aránya. Nagyon fontos tisztázni ugyanis: a létminimum nem jelent minden esetben szegénységet.

A KSH a létminimum összegét úgy határozza meg, hogy „az biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését”, azaz valamivel a léthatár fölött van. E számítás azonban arra mindenképpen alkalmas, hogy világosan jelezze: egyre lejjebb csúsznak a középosztályhoz tartozó családok, a szegénység mélyül. Ferge Zsuzsa szerint a számok azt is mutatják, „hogy a középosztálynak is mind nagyobb része küzd elemi megélhetési gondokkal”.


Nagyobb, mint azt az ország forrásai indokolnák

„Kivezették a gáz- és közműtámogatások jelentős részét. Legalább egymillió ember a 16 százalékos egységes adókulcs, az adójóváírás megszüntetése és a reálbérek csökkenése miatt ténylegesen kevesebbet visz haza, mint egy éve. Ezek között az alacsony jövedelmű emberek között vannak pedagógusok, portások, ápolónők, vagyis olyan emberek, akik korábban még valahogy meg tudtak kapaszkodni” – így a szociológus, aki cikkében azt is leírja, a havi húszezer forint alatt élők száma 600 ezer körüli. Megállapítja, hogy „a mélyszegénység és a nyomor nagyobb, mint amit az ország forrásai indokolnának”.

– Megdöbbentő, de nem meglepő – Márton Izabella így értékelte Ferge Zsuzsa számítását. A Magyar Szegénységellenes Hálózat vezetője kiemeli, semmilyen kormányzati vízió nem rajzolódik ki, miként lehetne ennek a négymillió embernek a helyzetén javítani. – A hivatalos létminimum 78 ezer forint, amelyhez képest az egy-két tízezer forintos segélyösszegek brutálisan messze vannak. Még a 47 ezer forintos közmunkabér is: hol van az a létminimum összegéhez képest? A közmunka még a létminimum szintjére sem emel, mindössze a dolgozó szegények számát növeli – fogalmaz, hozzátéve: a mutatók romlását az is fokozza, hogy sem a családi pótlék, sem a segélyek összegei nem emelkedtek 2008 óta. Sőt az aktív korban lévő, de a munka világából tartósan kiszorult emberek segélye 28 500-ról 22 800 forintra csökkent.

Az avasi lakótelep Miskolcon

Lecsúszik a középosztály

Havas Gábor szociológus is azt mondta a Népszabadságnak: a létminimum alatt élők száma a középosztály csúszása miatt növekszik.

– A közszolgálatban dolgozók, így a pedagógusok egy részének jelentősen csökkent a jövedelme. Ez főleg amiatt van így, mert kivezették az adójóváírást, és sok helyen zárolták az oktatásra fordítható pénzek egy részét is. Így sok pedagógus már egyáltalán nem részesül a korábban megkapott béren kívüli juttatásokból, túlóra-kifizetésekből – mondja, hozzátéve: a rokkantnyugdíjazást felülvizsgáló kormányintézkedés következtében is sokan véglegesen elszegényednek.

Felidézi egy 55 éves férfi történetét, akinek 35 év munkaviszony után súlyos betegsége miatt korábban rokkantnyugdíjat állapítottak meg, havi kilencvenezer forint volt. A betegségéről annyit, hogy a végbelét a hasfalára kellett kivezetni, az állapota folyamatos gyógyászati segédeszközt, úgynevezett sztómazsákot is igényel. Az új orvosszakértői minősítés alapján elvették a nyugdíját, és most harminc-egynéhányezer forintos járadékot kap, mindeközben az általa használt gyógyászati segédeszköz ára az állami támogatás drasztikus csökkentése miatt megdrágult. – Ezek egyedi példák, de összeáll belőlük a létminimum alatt élők számának ijesztő gyarapodása – fogalmaz Havas Gábor.

A jövedelmi egyenlőtlenségek is tovább nőnek

Amellett hogy egyre többen csúsznak létminimum alá, az elmúlt egy-három évben a jövedelmi egyenlőtlenségek is tovább nőnek.

Krémer Balázs szociológus, a Beszélő című folyóirat aktuális számában megdöbbentő adatokat közöl az egyre mélyülő egyenlőtlenségekről, az állami újraelosztás igazságtalanságáról. „2009-ről 2010-re a háztartások egy főre jutó jövedelme évi 910 ezer forintról 940 ezerre nőtt, ezen belül a legszegényebb egytized egy főre jutó háztartási jövedelme bruttó 12 ezer, nettó 9 ezer forinttal csökkent – ez minden igazságossági elvnek ellentmond! –, míg a leggazdagabb egytized egy főre jutó bruttó jövedelme 98 ezerrel, nettó jövedelme az adóváltozások hatására 314 ezer (!) forinttal nőtt” – írja Krémer, hozzátéve, ez az igazságtalanság abban is megmutatkozik, mekkora arányt képeznek a szociális jövedelmek a legszegényebbek és a leggazdagabbak jövedelmeiben.

„Az alsó és felső decilis adatait összevetve az látszik, hogy a legmagasabb jövedelmű háztartási decilisben egy főre vetítve átlagosan évi 303 ezer forinttal magasabb összegben kapnak szociális juttatásokat, mint a legalsó decilisben, vagyis mintegy 2,5-szer több jut fent a szociális jövedelmekből egy főre, mint lent – számolja a szociológus a KSH-adatokból.

Külföldre mennének a fiatalok

A Tárki fölmérése szerint az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan magas a külföldre készülők aránya, mint 2012-ben. Ma csaknem minden ötödik magyar felnőtt, a megkérdezettek 19 százaléka tervezi, hogy rövidebb vagy hosszú távon külföldön vállalna munkát, vagy véglegesen kivándorolna. Sík Endre szociológus, a Tárki Zrt. munkatársa úgy nyilatkozott: a korábbi felméréseikből is az derült ki, hogy a külföldi munkavállalást vagy letelepedést tervezők leginkább a fiatalok köréből kerülnek ki. Később természetesen nem mindegyikük váltja valóra ezt az álmát. A képzettség szempontjából a gimnáziumot végzettek körében nagyobb azok aránya, akik nem találják itthon a helyüket, és a munkanélküliség is határozottan abba az irányba orientálja az embereket, hogy elmenjenek, mondta a szociológus.

forrás: 168óra nyomán